Önismereti csoport
Az önismereti csoportokat úgy építem fel, hogy az önismeretben egyre mélyebben haladjunk, elindulva onnan, hogy megvizsgáljuk a résztvevők saját belső természetét, majd feltárjuk múltjukat, a gyermekkorban ért hatásokat, a szüleiktől átvett viselkedési mintákat, és megnézzük, hogy jelen felnőtt személyiségüket ezek a történések hogyan befolyásolták, mire tanították őket, mit formáltak rajtuk. Rálátunk arra, hogy milyen összetevőkből épül fel az, ahogyan ma önmagukat látják, ahogyan viselkednek, és élik mindennapi életüket.
Látni kell pontosan az Énképünket, és azt, hogy szerepszemélyiségeinket milyen belső elvárások mentén alakítottuk ki ahhoz, hogy játszmáinkat felismerjük. Szükséges ismernünk azt is, hogy milyen előítéleteink vannak akár saját magunkkal szemben, másokkal szemben, és ennek milyen hatása van viselkedésünkre. Ismernünk kell belső félelmeinket, melyek akadályozhatnak minket.
Ezután tudjuk azt megnézni, hogyan változtathatunk ezen, hogyan integrálhatjuk ezeket mind önmagunkba.
A csoport keretében foglalkozunk
- mesékkel
- versekkel
- mesepszichológiai gyakorlatokkal
- pszichológiai kártyákkal
- történeteket írunk, alkotunk
- festünk, rajzolunk, montázst készítünk
- színterápiás módszerekkel
- dolgozunk kronobiológiával, számmisztikával és Symbolonnal
- és megannyi pszichológiai gyakorlattal, ráépítve Erik H. Erikson fejlődés modelljére